Az Európai Szövetség a Depresszió ellen (European Alliance Against Depression, EAAD) egy németországi központú nemzetközi, nonprofit szervezet, amely az EU által korábban finanszírozott EAAD projektekből (2004–2011) jött létre.
Az EAAD 4-szintű beavatkozási programja elsősorban a depresszió felismerésének és kezelésének javításával kívánja csökkenteni az öngyilkosságok gyakoriságát.
Hazánk képviseletében a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete 2004-ben csatlakozott a programhoz Prof. Dr. Kopp Mária vezetésével. Magyarországon először Szolnokon és a környéki kisrégióban indult el a közösségi alapú program Dr. Bagi Mária pszichiáter főorvos vezetésével 2005 áprilisában.
A program hatékonyságát mutatja, hogy az EAAD módszerével Szolnokon 2005-2007 között az öngyilkosságok hatvan százalékos csökkenését sikerült elérni. Az Európai Szövetség a Depresszió Ellen 4-szintű beavatkozását a 2004-es indulása óta már több mint 20 országban alkalmazták. Az EAAD-nek jelenleg 20 ország tagja Európából, valamint Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és Chile is a szövetség része.
Jelenleg, az EAAD-Best projekt elindításával a négyszintű beavatkozást négy további országban és három ország három új régiójában hajtják végre. A program hazai képviselői, a Végeken Egészséglélektani Alapítvány és a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete több régióban ösztönzik a helyi szakemberek, döntéshozók és civilek összefogását az EAAD-Best projekt keretében.
Egészségfejlesztési Irodánk az Egészséges Városért Közalapítvány közreműködésével, 2022 októberébe megkezdte az együttműködést a Végeken Egészséglélektani Alapítvánnyal. A program bemutatására az EVA Visszapillantás és a jövő
„ Mentális egészségünk” szimpóziumán került sor. Célunk, hogy a 4 szintű beavatkozási program a helyi szakemberek összefogásával a Szentendrei Járásban is megvalósuljon.
Hivatkozás:
eaad.hu, Végeken Egészséglélektani alapítvány, sajtóközlemény
