2020. szeptember 30-ával lezárult a Szentendre Járás Egészségfejlesztési iroda első két éve, ezzel új szakasz indult az iroda életében. Számos változás történt, többek között az iroda Pócsmegyerre költözött. A munkatársak körében is történtek változások, illetve adminisztrációs tevékenységünk is egyszerűsödött. Az irodának továbbra is célja, hogy sokszínű egészségfejlesztő programokkal lássa el a környékbelieket. A programokat a járás tizenkét településének lakosai a későbbiekben is ingyenesen vehetik igénybe.
A járványhelyzet miatt az iroda online folytatta programjait. Már a tavaszi, első hullám alatt indítottunk több programot, amelyeket ősszel is folytattunk, illetve új programokat is szerveztünk.
Változatlanul várja az érdeklődőket a 4 évszak klub, amelyben dietetikus kolléganőnk, Tóth Eszter minden héten izgalmas és egészséges recepteket oszt meg, középpontjukban egy-egy alapanyaggal. Ebbe a csoportba bárki szabadon csatlakozhat, regisztrációs lap kitöltése nem szükséges.
A régi csoportok közül új struktúrával folytatódott a Szülőakadémia, amelyben munkatársaink minden héten egy-egy szülőket, nagyszülőket érintő témában hoznak hasznos anyagokat. Nagy örömünkre szolgál, hogy már több mint 50 tagot számlál a csoport, közülük legtöbben most ősszel csatlakoztak.
Másik csoportunk a Testsúlycsökkentő klub szintén nagy népszerűségnek örvend, több mint 70 tagot számlál. A kívánatos testsúly elérése és fenntartása komplex szemléletet igényel, ennek elemein vezetjük végig a résztvevőket, leckékbe rendszerezett kiselőadások segítségével.
Ősszel indítottuk online formában a két éve népszerűségnek örvendő Szülés utáni regeneráló torna csoportunkat, ahová az újdonsült édesanyákat várjuk szeretettel. A gyakorlatok során óvjuk, és erősítjük a nagy terhelésnek kitett testterületeket.
Az elmúlt két év tapasztalatai alapján a lakosság részéről kiemelkedően nagy érdeklődés mutatkozott a stresszoldó programjaink iránt, így ezeket is fontosnak tartottuk folytatni és áthelyezni online térbe. Az ősz folyamán több Stresszoldás alapjai előadást tartott Fogarasi Beatrix és Lehosik Marianna pszichológusok a Google Meet használatával, ahol nagy örömünkre minden korosztály képviseltette magát. A legfiatalabb résztvevő 30 éves volt, míg a legidősebbek a 60 fölöttiek közül kerültek ki. Az előadás után a résztvevők további specifikus stresszoldó technikák elsajátítására is jelentkezhettek, ezek közül a Légzés a stresszoldás szolgálatában tanfolyamot ültettük át online formába, illetve indítottunk Autogén tréninget is.
A Lelki egészség témakörben keddenként Horváth Judit pszichológus kollégánk két csoportot is vezetett, a Biblioterápia, illetve a Karcsúbb leszek! klubokat. Utóbbira a Testsúlycsökkentő csoportunkból vártuk a jelentkezőket, akik számára a lelki támogatás, a csoportos beszélgetések kiemelten fontosak voltak. A biblioterápia során pedig egy-egy irodalmi mű speciális elemzésének segítségével folytattak a tagok beszélgetéseket a képzett szakember irányításával. A foglalkozások célja az önismeret fejlesztése, nehéz élethelyzetek megoldásának könnyítése, segítő baráti közösség megteremtése a személyes beszélgetések során.
Az iroda feladatai közé tartozik a betegklubok működtetése is. Az első két évben már szerveztünk Metabolikus klubot, illetve nyáron a Szív-, és érrendszeri klubot is. Ősszel folytattuk a munkát és a szentendrei Tüdőgondozó segítségével online COPD klubot indítottunk. Ebben, a nem klasszikus értelemben vett betegklubban, öt leckére lebontva egy “ismeretanyag csomagot” küldünk ki e-mailben a résztvevőknek heti rendszerességgel. A csomagban előadásokat hallgathatnak meg, többek között Dr. Donka Tünde pulmonológustól, a tüdőgondozó asszisztenseitől és további szakemberektől. A jelentkezők száma minket is meglepett, több mint negyvenen jelentkeztek, a férfiak száma pedig kiemelkedő volt, ahogy a kisebb településekről érkezetteké is.
Hasonló tematika szerint a november 19-ei Füstmentes Világnap alkalmából elindítottuk Miért dohányzunk? című előadás-sorozatunkat, amelyben igyekszünk átfogó képet adni a dohányzás történetéről, az alternatív termékekről, a függőséget kialakító tényezőkről és a leszokást támogató lehetőségekről. A sorozatot nem csak dohányzóknak ajánljuk.
November 30-a szintén fontos dátum volt, ugyanis ezen a napon zárta projektéjét a Szentendre és Vidéke praxisközösség, akikkel szoros együttműködésben dolgoztunk. Közös szervezésben ősszel még két nordic walking és egy relaxációs jóga tanfolyamon tudtak az érdeklődők részt venni.
Mindig is fontos színtereink voltak az iskolák, azonban a pandémiás időszakban nem volt alkalmunk a személyes jelenlétre. A tahitótfalui Pollack Mihály általános iskolában már hagyományosan harmadik éve veszünk részt a decemberi egészségnapon. Ezúttal óravázlatokkal és segédanyagokkal támogattuk a pedagógusok munkáját, az általuk igényelt témák feldolgozásához. A jó visszajelzések alapján ezt a csomagot felajánlottuk további járási általános iskolákban, amelyek közül mindegyikben örömmel fogadták az összeállított anyagokat. Ezenkívül az Egészségkamion felajánlásának köszönhetően több iskolába juttatunk el multivitaminos szívószálakat.
Az online tér mindannyiunkat új kihívások elé állított. Igyekeztünk több formában, sokféle platformon elindítani programjainkat. A tapasztalatok alapján minden formának megvannak az előnyei és hátrányai. Az azonban már most látszik, hogy az online működés részleges fenntartása hosszútávon is átgondolandó, hiszen például a fiatalabb generációt, illetve a kisebb településeken élőknek megkönnyíti a programjainkon való részvételt. Ezt bizonyítja az is, hogy összehasonlítva az előző éveket számottevően több jelentkező érkezett például Kisorosziról, Pilisszentkeresztről vagy Csobánkáról. Ezenkívül az életkori lefedettség is jelentős, a húszas, harmincas éveikben járók ugyanúgy jelentkeztek, mint a hetven év felettiek.
Az Egészségfejlesztési iroda 2021-ben is várja az érdeklődőket programjain. A programokról facebook oldalunkon (https://www.facebook.com/szentendreefi), honlapunkon (efi.szentendre.hu) valamint instagram oldalunkon (efi_szentendre) is tájékozódhat.
Ha valamelyik program felkeltette érdeklődését, a jelentkezési lapot a honlapunkon találja!