Az önismeret fontossága nem újkeletű felismerés. Már a híres ókori szentély, a delphoi jósda felirata is azt hirdeti, hogy „Ismerd meg önmagadat”. Felmerülhet a kérdés, hogy egy jóshely miért ezt üzeni az odalátogatóknak. Ugyan elsőre furcsának tűnhet, azonban egy örök érvényű bölcsességen alapul – mégpedig azon, hogy akkor leszünk képesek jövőnket látni és életünket irányítani, ha megismerjük önmagunkat, és nem pedig akkor, ha külső jóslatokra várunk és támaszkodunk.

Az önismeret az a saját magunkkal kapcsolatos tudás, ami magában foglalja, hogy mik a meghatározó jellemzőink, mik erősségeink és gyengeségeink, hol húzódnak határaink és merre keresendők lehetőségeink. Képessé tesz minket többek között arra, hogy azonosítsuk önmagunk gátjait, jól ítéljük meg saját szerepünket és hatásunkat a közösségekben, és ismerjük cselekedeteinket mozgató motivációinkat.

Az önmagunkról alkotott kép pontossága, részletessége alapján egy képzeletbeli skálán helyezkedünk el. A skálának az egyik végpontja kaphatná a „teljesen pontos, részletes”, a másik végpontja pedig a „teljesen pontatlan, hiányos” feliratot. Mindannyian valahol a két szélsőség között helyezkedünk el. Minél részletesebb és alaposabb a tudásunk saját magunkkal kapcsolatban, annál könnyebben igazodunk el érzéseink, gondolataink között, annál biztosabban boldogulunk társas kapcsolatainkban, párkapcsolatunkban, annál jobban ismerjük képességeinket, céljainkat és vágyainkat. Az önmagunkkal kapcsolatos tudás egyfajta tudatosságot eredményez. Segít a jó döntések meghozatalában, a megfelelő kihívások kiválasztásában, a konfliktusok eredményesebb kezelésében, és nem utolsó sorban mások és a világ folyamatainak alaposabb megismerésében, megértésében. Mindez azt eredményezi, hogy sikeresebbek és boldogabbak lehetünk az életben.

Önmagunk tanulása életünk során természetes módon is zajlik, mindennapjaink ehhez számtalan lehetőséget kínálnak. Valószínűleg a legtöbben tapasztaltunk már olyat, amikor gondolataink, tetteink, érzéseink az adott pillanatban még magunk számára sem érthetőek, és csak utólag válnak világossá az összefüggések. Előfordulhat az is, hogy egy új feladat során rácsodálkozunk teljesítményünkre, és azt gondoljuk, hogy „Nahát, ez nekem jól megy!” vagy „Jé, ezt szívesen csinálnám máskor is!”. Néha pedig arra jövünk rá, hogy van, ami kevésbé a mi asztalunk. Nem ritka az sem, hogy valaki újra és újra ugyanabba a nehéz helyzetbe kerül, és sokáig nem érti, hogyan és miért történik ez vele. A körülöttünk lévők visszajelzései pedig olykor igen meglepő tükröt tarthatnak nekünk.

Sokszor észrevétlenül gyarapszik tudásunk önmagunkkal kapcsolatban, azonban ezt a folyamatot tudatossá is tehetjük. Mindennapjaink során is nyílik erre alkalom, de kérhetjük szakértő útmutatását is. Számos, szakemberek által vezetett foglalkozás, módszer segíthet önismeretünk fejlesztésében. Ilyen például a pszichodráma, az analitikus irányultságú terápiák, a szimbólumokkal dolgozó módszerek, a mozgás- és táncterápia, a rendszer szemléletű családterápia, emellett a biblioterápia és az autogén tréning is. Ezek mindegyike hatékony technika, ugyanakkor a sikeres munkához az is fontos, hogy megtaláljuk azt a módszert, ami a leginkább illik hozzánk.

Járhatunk az úton egyedül, vagy csoportban is. Bárhogyan indulunk el, eredményesek akkor lehetünk, ha készek vagyunk dolgozni magunkon, és el tudjuk fogadni azt, hogy minden helyzetnek, történésnek, aminek a részesei vagyunk, mi magunk is hozzájárulunk az alakulásához – tudatosan vagy öntudatlanul. A minket ért hatások, átélt élményeink sokfélesége, a társainktól érkező visszajelzések, és az ezekre való nyitottságunk mind-mind meghatározzák, hogy milyen mértékben gyarapodik a saját magunkkal kapcsolatos ismeretünk.

Fontos szem előtt tartani azt is, hogy a munka önmagunkkal legtöbbször nem egyik pillanatról a másikra hoz gyümölcsöt. Nem egy pirulát vesszük magunkhoz, ami pár órán belül kifejti hatását és változást hoz. Személyiségünk fejlődéséhez, alakulásához idő kell. A munkához pedig kitartás. Általánosságban igaz, hogy amennyi energiát fektetünk a folyamatba, annyit profitálhatunk belőle. A kérdéseinkre az igazi, számunkra érvényes válaszokat ugyanis senki más nem tudja megadni, azokat nekünk kell megtalálnunk. Ehhez azonban segítséget, iránymutatást kaphatunk.

Miért érdemes elindulni az önismeret olykor nehéz, mindig erőfeszítést igénylő, de izgalmas és rendkívül hasznos útján? A válasz már a kérdésben is benne rejlik. Ez egy rendkívül érdekes felfedezőút, ami mindig tartogat újat számunkra, hiszen egész életünk során formálódunk, változunk, így a magunkról kialakított képünket is mindig lehet frissíteni, pontosítani. Emellett aki jó viszonyban van önmagával, az kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életet élhet, és mások szemében is hitelesebb lesz. Képes lesz javítani életminőségén, hiszen hatékonyan változtatni azon tudunk, amit felismerünk és megértünk. Ezenfelül embertársaihoz is több megértéssel tud fordulni, és így nagyobb összhangban lesz környezetével.

Végezetül még egy lényeges kérdés: kinek ajánlott foglalkoznia az önismerettel?

A válasz egyszerű. Mindenkinek!

Kozma Orsolya
Forrás:
Rudas János (2016). Delfi örökösei. Budapest, Oriold és Társai Kiadó
https://pszichoforyou.hu/onismeret/
https://mindsetpszichologia.hu/2017/06/21/masok-megismeresehez-magunkon-at-vezet-az-ut-kozma-vizkeleti-daniel-az-onismeretrol/
https://mindsetpszichologia.hu/2018/09/26/jol-csak-a-szivevel-lat-az-ember-egy-tortenet-igazi-ajandeka-az-onismeret/
https://palyaorientacio.munka.hu/
http://www.lelegzetmagazin.hu/2016/04/10/az-onismeret-fontossaga/